Tusványos

Interjú Remus Cernea, a Román Zöld Párt elnökével

A romániai zöldek fiatalok, feltörekvők és ami a legfontosabb: semmi közük az exkommunista rezsimhez. Románia parlamenti pártjainak ismerjük az autonómiához kapcsolódó gondolatait, hozzáállását, a Zöld Párt ellenben egy merőben új, bátor és őszinte párbeszédet képzel el, melynek eredményeképp korántsem olyan sötét döntést lát, mint ahogy azt a „jó öreg” pártok állítják.

TP: Ön szerint miért fél a román sajtó az autonómia kérdésétől?
RC: Az autonómia egy jogos kérdés. Egy demokratikus államban lehet harcolni az autonómiáért, természetesen a gondolat demokratikus úton való előmozdításával. Attól, hogy autonómiát követel egy kisebbség, még nem lehet szélsőségesnek kikiáltani. A legtöbb félreértés a nemrég nagy tömegeket megmozgató Vadim és Funar féle személyiségek előítéletéből származik. Innen a félreértés. Több európai városban él az autonómia különböző formája. Szerintem természetesen és racionálisan kellene erről beszélni. Mi teljes mértékben a párbeszéd és a nyitás mellett vagyunk. Nyilvánosan kell a témát megbeszélni, hogy minél nagyobb tömeg halljon róla. Mi mellette vagyunk és szívesen segítünk, hogy a félreértéseket enyhítsük.

TP: Ha jól értem, önök párt szintjén még nem foglalkoztak a témával. Mi az ön véleménye az autonómiáról?
RC: Sajnos még nem volt időnk beszélni erről, de biztosíthatom, hogy lesz hivatalos álláspontunk. Mi nemrég nyilvánosan állást foglaltunk egy témában, mégpedig a Crin Antonescu kijelentései ellen léptünk fel; kijelentések, melyek az I. Világháborúra, illetve Nagyromániára vonatkoztak és melyek odavezették, hogy Tőkés László ellen szavazzon az EP alelnöki választáson, melyet végül mégis Tőkés László nyert meg.
Ami az én véleményemet illeti, hadd mondjak egy példát. Nemrég voltam Spanyolországban, Katalóniában és érdekes volt, hogy sehol sem kérték az útlevelemet. Nagyon kellemes tartózkodás volt. A politikában nem létezhet tabu téma. Mindent nyíltan meg kell vitatni. Emlékszem még az Alkotmány módosítása is szóba került. Én gondolom, hogy vannak olyan autonómia minták, melyek nem igénylik az alkotmánymódosítást.

TP: Apropó: Mi az ön véleménye az eslő pontról? Románia nemzetállam?
RC: Románia számára nagy gazdagságot jelent a magyar kisebbség. Én személy szerint a sokszínűségben hiszek. Egy változatos kultúrájú, tradíciójú országban élni többet jelent, mintsem mellőznénk a magyar kisebbséget. Rörténelme folyamán Románia és környéke már volt felosztva a területi autonómia mint mintájára. Smaranda Enache asszony Tusványoson nyilatkozta egyszer, hogy a trianoni diktátum előtt a magyar népnek teljes jogokat ítéltek, amit mai napig nem kaptak meg.
A nemzetállamról annyit szeretnék mondani, hogy Románia Franciaország mintáját követi több- és főként a fontos szempontoknál. Más országok elfogadják a kisebbségeket és magukat többnemzetiségű országnak tekintik. Ez lehet, hogy történelmi, mentalitás és politikai kérdése azoknak, akik Románia Alkotmányát összeállították. Románia lakossága körülbelül húsz millió. Ebből 1,7 millió magyar és 1 millió roma. A többi kisebbséggel együtt meghaladott nemzetállamról beszélni. Ezek szerint igenis meg kell vizsgálni a lehetőségeket, mégpedig valós példákkal. Meggyőződésem, hogy egy nyílt, tabuktól mentes párbeszéd idővel megváltoztatja a mentalitást és az előítéletek pedig eltűnnek. Mondok egy példát: míg civilkedtem, háromszor résztvettem a melegfelvonuláson. Idén először politikusként álltam az ügy mellé, támogatván a homoszexuálisok jogainak elismerését. Természetesen sokan bíráltak ezért. Úgy gondolom, hogy a melegfelvonulás tétje éppen a figyelemfelkeltés és, hogy a román lakosságban tudatosuljon ez a kérdés. Ugyanezen séma alapján úgy vélem, hogy az autonómia, illetve a többnemzetiségű állam kérdését előbb tudatosítanunk kell a lakosságban, nyílt vitákkal, beszélgetésekkel, mert egy változásnak ez az első lépése. Addig, amíg tagadod egy létező probléma létét, minimálisak a változás esélyei. Én magamat a párbeszéden, tárgyaláson alapuló demokratikus változás harcosának tartom. Itt röviden pontosítanék: az RMDSZ kormánypárti sikerei közül néhány háttéralkuk eredménye. Keveset vitattak meg a nyílvánosság előtt. Éppen ezért a többségnek, főként a román lakosság köréből, nem sikerült tudatósítani ezen változásokat és az erdélyi magyarokat megillető jogok szükségességét. Éppen ezért valószínűleg egyes előítéletek és tabutémák konstansul kitartanak.Ezen van még mit dolgozni.

Fogy a magyar! Mit kell tenni ellene? Erről szólt az EMNT – Jakabffy sátor előadása, Népesedés a Kárpát-medencében címmel. Ki is beszélhet erről hitelesebben, mint a nagycsaládos szülők és a témát kutatók. Köztük is Kósa Ádám, magyarországi EP-képviselő a „legnagyképűbb”: 500 millió emberrel foglalkozik az EP-ben, főként a magyarokkal.

Mit tehet a magyar, hogy ne fogyjon el és ha lehet szaporodjon? Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szociológus-demográfusa szerint három fő oka van a magyarok fogyásának: az elvándorlás, az asszimiláció és a természetes népmozgalom. Egyre több tehetősebb magyar megy Nyugat-Európa irányába. Magyarország fele mozdulnak a roszabb anyagi háttérrel rendelkezők.

A női termékenység: 1,3 (2,1 kell a növekedéshez). A magyar nők termékenysége magasabb, mint például a román nőké; azért, mert a középosztálybeliek bizonyos szubkultúrája is nagyobb számú gyermeket mer vállalni. Tehát megy ez, csak kicsit bátorítani kell.

A vegyes házasságokban a kisebbségi szülőknek kisebb esélyük van, hogy a magyar identitást, a magyar nyelvi kultúrát megőrizzék. Szomorú tény: 18%-a a magyarságnak vegyes házasságot köt. Csupán 1/3-át a gyerekeknek regisztrálják magyarnak. A 2011-es népszámláláskor 1,29 millió lesz kb a magyarok száma Erdélyben. Egy megoldás, melyben mindenki egyetértett az lenne, hogy az önkormányzatoknak nagy szerepe lehetne a lakásszerzésben. Kiss Tamás szerint nemzeti érdek és magyar érdek az, hogy kilencvenezer magát magyar identitásu romának valló kisebbségit a magyar intézményrendszereken keresztül integráljunk. Fel kéne vállalni ennek az érdekeit.

Gyurgyík László, a komáromi Selye János Egyetem szociológusa elmondta: Szlovákiában földrajzi és történelmi szempontból más a helyzet, mint Erélyben. A migráció Csehország felé beolvadást, míg Magyarország felé az identitásmegmararadást jelenti. Az asszimiláció eltérő trendet mutat, sokkal kisebb a társadalmi távolság a szlovákok és a magayrok között. Gyakoribb a vegyes házasság nagyobb, mint Erdélyben. A szlovákiai romák hovatartozása bizonytalan. A termékenység értéke a magyarok körében kisebb, mint az országos átlag. Nagyobb a halandóság, mint az országos trend, méghozzá 20%-al.
Szatmáry Kristóf, budapesti PHD-hallgató szerint a népesedési hungarikum magyar specialitás. Van esély az önfenntartásra. Felmérések szerint, Magyarországon a fiatalok átlagosan 2-3 gyereket szeretnének – megvan tehát az akarat.

Révész Máriusz, budapesti országgyűlési képviselő szerint a megoldás, ha a középréteget céloznánk meg úgy, hogy meggyőzzük a gyerekvállalásról. Éreztetni kell a nagycsaládosokkal, hogy a társadalom megbecsüli őket.

A tények tehát tiszták, megoldások, ötletek már vannak, konklúzió: pozitív példát kell teremteni.

Sok gondolat ismétlődik Tusványoson, jó néhány téma kimeríthetetlen, vagy egyszerűen csak az elmúlt év alatt alig, vagy egyáltalán nem történt előrelépés. Van olyan eset is, amikor mégis. Ilyen az egyházi átvilágítás. Ez kivételesen jó tempóban halad, bizakodóak a lelkészek. Tavaly, közülbelül ilyenkor mutatta be Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című kötetét. Beszámolónkat a szerző gondolatával zártuk: „az idősebb lelkészek szabályosan félnek a fiatal utánpótlástól, mely a fenti témát (az átvilágítást – szerk. megj.) meri boncolgatni; félnek a felfedezéstől.”

Idén ismét elhangzott, hogy a papok voltak fő célpontjai a Szekuritáténak: az egyház az ateizmus fő ellensége volt. Ezért senki se csodálkozzon, hogy miért szánja rá idejét, szabadidejét valaki az egyházon belüli átvilágítás hálátlan és kilátástalan (vagy mégsem?) munkájára.

Az EMNT – Jakabffy sátor délutáni előadása során Antal János, a KREK külügyi előadástanácsosa elmondta: az elmúlt 20 évben próbáltak új lendületet adni az átvilágításnak.”Nem jutottunk messzire ezen az úton. Az átvilágítás kérdése egy rendkívül komplex kérdéskör, de tovább kell mennünk, tartozunk ezzel az elkövetkező nemzedékeknek. 2007-ben tudtunk először a CNSAS dossziéjaiba betekintést nyerni. Azt kaptuk, amit ők adtak: nem tudni mennyire teljesek azok az akták.” Az átvilágítás intézményes eszköze a Közelmúlt Kutatási Bizottság, mely a rendelkezésre álló dokumentumokat vizsgálja, összegzi. Az öttagú fiatal lelkészekből álló Átvilágító Bizottság értékeli a ’98-as kötelezményeket, annak tényeivel és „ítéletet mond” a Közgyűlés előtt a vezető tisztségben lévőkre, illetve a vezetői pozícióra vágyókra.

Szabó László, az Erdélyi Unitárius Egyház lelkésze szerint egyesek úgy állnak hozzá az átvilágítás kérdésköréhez, mint például a kukkoláshoz. Szerinte a sajtó (főként a jelenlévők) megfelelőképp áll a problémához, partnerértékűnek számít, segíti az ügyet és annak népszerűsítését. Szerinte a járható út a megbocsájtás, mely alapfeltétele az, hogy a bűnösök bűneiket beismerjék.

Molnár János, szegedi egyáztörténész szerint a kommunista rendszerek újdonságaként könyvelhető el az egykori Szekuritáté, a volt titkosrendőrség (politikai rendőrség). A könyv szerzője szerint a jelenlegi rendszerekben az egyház már nem ellenség.
„ Az elmúlt években nagyon meggyengült az erdélyi magyarság immunrendszere. Az átvilágítási folyamatból a Református Egyház jól jön ki. Az együttműködő lelkészeket kiképezték annak idején. Most is: ha előkerül valamilyen terhelő adat valakire, akkor azzal védekezik, hogy mindenki jelentett, ilyen volt a rendszer. Ellenpélda erre a kivégzett Sas Kálmán, vagy az egész Tőkés család. Ilyesztően nagy nyomás alatt volt az akkori társadalom.
Szabó László, az Erdélyi Unitárius Egyház lelkésze szerint fény derül majdaz igazságra, kérdés, hogy mikor? „A feladatunk az, hogy még a földi életünkben fényt derítsünk, így lehet erkölcsi megújulásnak alapot biztosítani. Egyházi emberekként a mi feladatunk, hogy ezt ne halogassuk. A CNSAS-hoz jelen pillanatban a dossziék fele jutott csak el és a mikrofilmek csupán 10%-a; sok még a kutatnivaló irat.
Így joggal vélhetjük Gazda Árpád következő kérdését provokatívnak: „Kit tenkintenek besúgónak? Hol a mérce, a határ, ami alatt besúgónak minősül, illetve, ami felett mentesül a vád alól?” Molnár János szerint nehéz megmondani ki az ügynök, de az esetek 90%.ban meg lehet állapítani. Antal János: „Vannak enyítő-, illetve súlyosbító körülmények a lelkészek esetében például. A szabályozásunk szerint a bűnbánás enyhítő körülménynek számít. Súlyosbítja az esetet, ha valaki önként, vagy haszonból jelentkezett a „munkára”, ha környezetére rossz hatással volt, a fedőnévvel való azonosulás.”
 

 Táncoltam kalotaszegit, mezőségit és széki lassút, meg négyest is. Olvastam Kemény Zsigmondot, Sütő Andrást, Szabó Dezsőt, talán még Dávid Ferencet is. Szeretem Kós Károly fiatornyos templomait, Brassaï képeit, és van egy albumom a házsongrádi temetőről. Néha belenézek Kövi Pál Erdélyi lakomájába, és minden karácsonykor székelykáposztát eszem. Erdélyben viszont eddig még sosem voltam.

Erdélyt nem lehet könyvekből és képekből megtanulni. Erdélyt látni, szagolni, ízlelni kell. Az áfonyapálinka tényleg jó, a Hargitán a levegő édes, a medve nem csak legenda, az Appor bástyát nehéz megtalálni és a bulinak reggel hatkor sincs vége.

Aki nem járt még Erdélyben az mindig valami misztikus, rejtélyes, nagyon szép és nagyon magyar dolgot képzel el. Legalábbis én így voltam vele. Tudtam, hogy gyönyörű, láttam egy rakat képet korábban és elolvastam mindenféle szakirodalmat. Na és persze a legtöbb ismerősnek volt egy egetverő erdéyi sztorija, főleg azoknak, akik már megfordultak Tusnádon. Evidens, hogy vártam a csodát.

Rögtön a határt követően igyekeztem is felfedezni magamon a lenyűgözésről árulkodó jeleket. Hát, nem jöttek. Bádogosan csillogó cigánypaloták Mercedes logó berakással, kopott és döcögős utak, meg egy csomó zöld, pont, mint otthon somogyban - a palotákat leszámítva. Az első fordulópontot az a kicsi forrás jelentette, ahonnan a Körös ered. Jé, utoljára a szokásos, nyári, családi Alföldezéskor napoztam a partján, most meg  az egész folyó itt van a kezemben. Aztán jött a Királyhágó, ahol az útmenti büfét nem lehetett kihagyni, mert egész Erdélyben a legtutibb "miccs" ott kapható, és wifiről lehet tolni a facebookot is.

Délután megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy egy igazi, echte, talponállót szeretnénk, ha már itt vagyunk. Mert ott tanul az ember okosakat mindig. A többiek sokéves tapasztalatainak köszönhetően persze tudtuk, hol kell olyat keresni. Így megálltunk Nyárádnál, és meghallgatuk az összes aznapi fontos helyi történést. A szép, ízes nyelvjárás tökéletes megértésének problémáit leszámítva, egyedül a pottyantós wc megtalálása okozott némi fejtörést, de azért sikerült GPS nélkül is. A Hargitán Shumachert megszégyenítő vezetési képességekkel rendelkező sofőrünk lelkes meséinek, a nevezetességek alapján tervezett útvonalnak, és félóránkénti, főként miattam, nézelődés céljából tartott pihenőinknek köszönhetően már jelentős késésben voltunk önmagunkhoz képest is. A sötét ellenére azért megálltunk a hegytetőn. Ha nem is látsz az orrodnál tovább, muszáj kiszállni, ez volt a magyarázat. Igaza lett. A tusnádion lévő alegységeink nagyjából ezidőtájt hívtak századszor, hogy "jóóóó a buli, hol vagytok már??". 

Segesvárnál már nem győztem ismételni, hogy nekem ide vissza kell jönnöm. A bulit inkább nem részletezném. Az áfonyapálinka sem üt kevésbé, mint a szilva odahaza. Sőt, a csocsót is ugyanolyan szabályok szerint működik, és egy nap elteltével ismeretlen emberek kérdezték tőlem még pizsamás, teraszonülős állapotomban, hogy mikor megyek játszani. A medvét pedig, amiről a zuhanyzó melletti papíron olvastunk, akkor kezdtük komolyan venni, mikor az Appor-bástya végtelennek tűnő keresése során megkérdezett összes helyi útbaigazítónk első mondata az volt angolul, magyarul és feltehetőleg románul is, hogy "arra medve van".

Ha megkérdezik tőlem, milyen volt Erdély, azt fogom mondani, pont, mint otthon, csak kicsit messzebb van, mint Somogy megye Budapesttől, magasabbak a hegyek és van medve, meg még pár apró különbség, melyek közül a legnagyobb az, hogy somogyot ismerem, mint a tenyeremet. De, ami késik, az csak nem jön meg időben.

A kollégák el is fogadták a direktívát, egész héten csápoltak terepmunka örve alatt, pénteken viszont megértően bólogatva bocsátottak utamra, nem mertek szólni egy szót sem.

Ugyanis én Rúzsa Magdiért rajongok, a szó csitris értelmében, és ezt nem is szégyellem, anno az Eurovíziós Dalfesztivál alkalmából végre egyszer értelmét láttam annak, hogy szomszédos állam polgára vagyok, nyomtam az sms-t ezerrel.

Fura a lány szőkén, mondta mellettem egyik barátom, nem érdekel, válaszoltam, kissé meghízott, jegyezte meg a kolléganőm, nem érdekel, válaszoltam. Az sem érdekelt volna, ha Magdi kitérgyesedett mackónadrágban, tollseprűvel a kezében hátraszaltózik – amíg énekel.

Ezért a hangért éltem a héten, ez a hang adott értelmet a sok át nem ivott éjszakának, remélem, az asszony a távolból megbocsájtja.

A koncert hangulatáról talán elégséges annyit megjegyezni, hogy még olyanok is teli torokból üvöltötték a „Highway to hell”-t, akik egyébként csak egy átivott szilveszteréjszaka hajnalán mennek át ácéistennyiladécésbe, poénból.

Azért néha leült a buli, jegyzem meg halkan, de ez sem érdekelt, amíg Rúzsa Magdi énekelt, viszont azt a dobost rúgják ki, egy dobosnak nem harcosnak kell lennie, hanem pontosnak.

Még egy picit kivárok, amíg Rúzsa Magdi lemezre énekel néhány órányi anyagot, és akkor a hosszú autóutakra tartogatott Queen CD-ket lecserélem.

Hiszen van nekünk saját Királynőnk.

tempetőfi

Alapjáraton ezzel nincs semmi gondom, szívesen beszélgetek az általam ismert nyelveken bárkivel, az általam nem ismert nyelveken is meghallgatom a hívó felet, az interetnikus kommunikáció rajtam ne múljon.

Tusványosra ellenben a TP redaktoraként érkezem, tábori főkommunikátorként, tehát én is minden este reggel fekszem le, akárcsak a t. Táborozó, azzal a különbséggel, hogy én reggelig egy vagy több monitorra bámulok, és nem a szebbik nemre két riszálás közben.

Épp ezért péntek reggel nagyon, de nagyon rosszul esett, hogy ama másik galaxis durván rátört első és egyetlen, igencsak kurtára szabott álmomra. Egyáltalán nem díjaztam, hogy a térerőfoszlányokon átszüremkedő ismeretlen sajtósok három óra alvás után Koszovóról kérdeznek, pontosabban akarják kérdezni Tőkés László EP-képviselőt moströgtönde azonnal.

Első feltevésemet, hogy tudtomon kívül az EMNT elnökét a független Koszovó új elnökévé választották volna, cáfolta a tizenegyedik telefonáló hölgy, aki Markó Bélát is emlegette, illetve az EMEF-et. Emlékeztem arra (ez a sajtófőnöki munka legkellemetlenebb része, álmodból felköltve is tudnod kell, ki mikor mit mondott), hogy a Tőkés László EMEF-társelnök csütörtökön említette Koszovót, pontosabban úgy fogalmazott: hogy ha Koszovó kivívta a függetlenségét, akkor mi miért ne vívhatnánk ki Székelyföld autonómiáját?

Ez a tétel számtalanszor elhangzott, még az Európai Parlamentben is, szóval nem értettem, hogy a huszonötödik médiacápa miért akar moströgtöndeazonnal tisztázni, ezért nagyot sóhajtva bekapcsoltam a még meleg laptopot, és kiléptem a tusványosi mikrokozmoszból.

Ekkor derült ki számomra, hogy Tőkés László Koszovó függetlenségére vonatkozó utalása szerencsés nemzetközi kontextusban hangzott el, hiszen épp aznap adták hírül: az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságának nem kötelező érvényű állásfoglalása szerint Koszovó 2008-as egyoldalúan kikiáltott függetlensége nem ellentétes a nemzetközi joggal.

Hát ettől pipult be a román média, ettől habzott a riporterek szája, emiatt érezte kötelességének minden rendű és rangú politikus, hogy bermudában védje az ősi román földet, napszemüvegét levetve hörögjön az egységes és oszthatatlan román nemzetállam miatt.

Tőkés László „Koszovózása” egész nap a tekintélyesebb román hírügynökségek vezető híre volt, számtalan kommentelő mindenféle szűrés nélkül javasolt kötelet, golyót a volt temesvári lelkipásztornak; a román hírtelevíziók producerei pedig egymás adásidejét pocsékolták sunyi húzásokkal az élőbe kapcsolt erdélyi képviselő miatt.

Tőkés László a tűző napon állva nyugodtan válaszolgatott a buta és előítéletekkel terhelt kérdésekre, olyan evidenciákra világított ismételten rá, amit egy, a nacionálkommunizmus kereteiből kitekintő racionális lény erőfeszítés nélkül megért.

Riadalmuk elfedéseképpen a két vezető hírtelevízió szerkesztői az előzetesen egyezetetekkel ellentétben „becsempészték” kérdezőnek Gheorghe Funart (Realitatea TV) és Corneliu-Vadim Tudort (Antena 3). Tőkés László ekkor lazán kilépett a kameratűzből, az urakkal nem óhajtott diskurálni.

Funar és CV Tudor. Hát ezért kár volt engem felkölteni, mondok. Ha ennyit értenek meg a Hágai Bíróság állásfoglalásából, akkor, bizony, még sokat kell gyúrni, hogy az egyesülő Európát a maga történelmével, eszméivel és aktualitásával megéljék.

Addig Románia látható része magamagát teszi nevetségessé. Nyomják a pánikgombot élőben, mint a kommunisták 1989 decemberében.

Új fejezet nyílhat Románia és Magyarország kapcsolatában, amely a közös érdekeken túl közös értékeken is nyugodhat. A magyar-román kerekasztal résztvevői egyet értettek abban, szerencsés a csillagállás a kiegyezéshez.

Ugyan Tusványos idén nem Németh Zsolt bevezetőjével kezdődött, a külügyi államtitkár mégis tiszteletét tette a táborban. Szilágyi Zsolt bevezetőjében kiemelte, a tábor alapgondolata, hogy rendezzük közös dolgainkat. A román-magyar kapcsolatok sokkal jobb a helyzet, mint húsz éve, de rengeteg még a tennivaló. A második polgári kormány nem csupán a határon túli magyarokra kíván nagyobb figyelmet fordítani, de megújítaná a Közép-Európa-politikát is - derült ki Németh Zsolt előadásából. Az együttműködés egyik motorja a román-magyar kapcsolat lehet, hiszen különleges konstelláció alakult ki a két országban, Magyarország pedig 2011-től egy fél évig az EUrópai Unió elnöki tisztét is betölti. A külügyi államtitkár elmondta, egy, a Baltikumtól az Adriatikumig tartó közép-európai korridor kialakításával csökkenteni lehet az Oroszországtól való energiafüggőséget, közös mezőgazdasági politikát lehet létrehozni, és kohéziós politikát lehet folytatni. Az együttműködés pedig nem pusztán a közös érdeken alapul, hanem közös értéktartalmak fűzik egybe.

Németh véleménye szerint kétféle megközelítés alakult ki a kisebbségi politikával kapcsolatban. Az egyik szerint a közös érdekek miatt nem szabad élezni a kisebbségi kérdést, hiszen ez csupán problémákat és feszültséget szül. Ezzel szemben áll Tusványos és a Fidesz szemlélete is: a hosszútávú megoldás csak az egyéni és közösségi jogok kielégítése lehet. A hosszútávú megoldás pedig bizalmat ébreszt a partnerekben és a kisebbségi közösségekben egyaránt. Most nem szabad elfáradni, hiszen 21 év munkáját lehet learatni annak a konstellációnak köszönhetően, amely a román-magyar kapcsolatokban kialakult - zárta előadását.

A NATO és az EU fontos kerete lehet a román-magyar együttműködésnek Cătălin Avramescu államelnöki főtanácsos szerint, aki egyetértett Némethtel abban, hogy a kedvező politikai csillagállás az együttműködés biztosítéka lehet. Avramescu hangsúlyozta, a szélsőséges csoportok azért is veszélyesek, mert térnyerésük megmérgezheti a kétoldalú kapcsolatokat. Románia balkáni állam, balkáni tulajdonságokkal és balkáni kapcsolatokkal, fogalmazott Traian Basescu elnök kisebbségi tanácsosa, Eckstein-Kovács Péter. Román és magyar részről is születtek gesztusok a két ország kapcsolatában: a kettős állampolgárság kevés negatív sajtóvisszhangot keltett, a Demokrata-Liberális Párt megszavazta Tőkés László Európai Parlamenti alelnökségét, Németh Zsolt, Semjén Zsolt és Martonyi János pedig az elmúlt időszakban Romániába látogattak. Eckstein-Kovács hangsúlyozta, az erdélyi magyaroknak joga van az egyenlő és méltóságteljes élethez, ehhez pedig elvárják az anyaországi segítséget.

Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke hangsúlyozta, az őszinteség a legfontosabb a román-magyar kapcsolatokban. Nagy tetszést kiváltó előadásában rámutatott, Romániában számtalan példa bizonyítja, hogy a kisebbségekkel való bánásmód továbbra is problematikus. Ceauşescu szelleme továbbra is kísért az „ortodox teokratikus állam” létrehozásának kísérletében, amiben azonban a románok nem akarnak élni. A román nemzetpolitika példaértékű lehet Magyarország számára, mondta Szilágyi Zsolt EMNT-alelnök. Szilágyi szerint a francia-német kiegyezéshez hasonlóan egyezhet meg a két ország - hogy a folyamat lerövidüljön, ez azonban Tusványos résztvevőin is múlik majd.

A baráti kerékpártúrák túlnőttek magukon, a résztvevők száma már rég meghaladja a húszfős osztálykirándulásnyi alaptömeget. Márkaépítés lett belőle, hogy az Erdélyen kívül és belül élők is jobban megismerjék, értkeljék, megtartsák és fejlesszék mindazt a kincset,
amit az évszázadok alatt a természet és az itt lakók létrehoztak.

Az Élő Erdélyért Alapítvány égisze alatt ma már több százan azért dolgoznak azért, hogy minél szélesebb körben megismertessék és megszeretessék szülőföldjüket. 2005 óta honismereti kerékpártúráka szerveznek, tavaly pedig a Transylvania Top10 online projekt formájában Erdély-márkázásba kezdtek - tudtuk meg Boda Szabolcs és Ábrahám Endre előadásából, akik az egyesület elnöki és alelnöki posztjait töltik be.

A www.transylvaniatop10.com egyfajta online közösségi tértéként funkcionál, ahol interaktív turisztikai derbi keretein belül Erdély kiválóságai mérkőznek meg. A harc természetese nem vérre megy, hanem ismertségre és elismerésre. A fegyveres erők három fő platformon ütköznek egymással szavazatok formájában: szabadidős lehetőség, hangulat és látnivaló. Bárki kifejtheti véleményét, voksolhat és szabadon szerkesztheti az álala feltöltött tartalmakat.

A Transylvanya Top10 egy lehetőség, tájékozódási pont, úticélkalauz, kikapcsolódás, sőt egy életforma - része is egyben. Mert Erdély egy életérzés, sokkal több, mint sok víz, óriási hegyek, csinos zöld fák és magyarságukat megörző emberek parádésen vegyített enyvelege, ezt hirdeti Erdéy-márka szlogenje is: „Hagyd elvarázsolni magad!”. Az Egyesület szűlőatyjainak nem titkolt célja az Erdély-brandinggel - melynek első mérföldköve a Transylvania Top10 -, hogy az utazóknak bebizonyítsák, érdemes Erdélybe jönni- nem csak a remek áfonyapálinka miatt. Az itt lakóknak szeretnék megmutatni azt, mi mindenért különleges dolog Erdélyben élni - a medvékkel együtt is.

Mindezek mellett fő szándék, hogy románoknak figyelmét felhívják arra, hogy a vámpírlegendákkal, dicső történelmi múlttal rendelkező, sokszínű terület és lakói ékes, aktív részesei az országnak. Erdély kultúrájának és a letűnt korok szellemi értékeinek megőrzésével, ápolásával, materiális javainak fejlesztésével fényes csillagként ragyoghat az ország jó hírnevének képzeletbeli egén, és mindannyian élvezhetik annak előnyeit. Szóval, legyél részese te is az Erdély-fílingnek: utazz, kattnts, értékelj!

 

A Duna stratégia pillanatnyilag sokak számára csupán két ismert szó egymás mellett való használatát jelenti. A szókapcsolatnak még nincs jól körvonalazott tartalma és a közbeszédbe beépült leegyszerűsítő jelentése. Ez valószínűleg azért van, mert a Duna stratégia még nem létezik, pontosabban még dolgoznak rajta.

Egy dolgot viszont már most is lehet tudni, jobb is lesz ha ez már most beíródik a köztudatba: a Duna stratégia nem vízgazdálkodási terv és nem csak a hajózásról szól. Mert a Duna stratégia jelen pillanatban bármiről szólhat. Ezt tudtuk meg péntek délután a vállalkozói sátorban. És még lehet javaslatokat tenni. Ajánlom siessetek, ha azt szeretnétek, hogy benne legyen a lila húsevő szobanövények termesztésének ösztönzéséről szóló kitétel.

Pillanatnyilag ott tartunk, hogy néhány ország kitalálta, hogy a folyó mentén teremtik meg a földi paradicsomot, összefognak és megcsinálják a tuti. A balti államok már csináltak hasonlót. Nem tudom mennyire köztudott az, hogy Norvégiában a legmagasabb az életszínvonal. Világszerte. Erre hajtanak a Duna-menti államok is. Az Európai Unió szolgáltatja a kereteket, a finanszírozást és a talpalávalót, nekünk nem marad más hátra, mint megcsinálni. Ötlet van bőven, elkötelezettség is, és nagy reményekkel indul a mandula.

A fejleményeket őszire ígérték.

Tanulságos beszélgetést hallgathattak péntek délután a MISZSZ sátorban azok, akik az ifjúsági támogatáspolitikáról szóló előadást választották. Habár az ifjúságpolitika pontos definícióját és körülhatárolását nem sikerült megtudnunk, illetve azt sem, hogy pontosan mi tartozik bele és mi nem, pár következtetést azért megfogalmazhatunk az elkövetkező 4-8 évre nézve.

Soltész Miklós a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának szociális és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára az ifjúságpolitikát a családpolitika és a nemzetpolitika fontos részeként képzeli el. Az első szempontjából jelentősnek mondható a demográfiai probléma, a második esetében a nemzeti újraegyesítésre a középiskolások határon túlra való látogatása lehet egyféle megoldás. A fentiek mellett kitért az elmúlt 8 év kártékony politizálására és az Európai Uniós pénzek messze nem hatékony kihasználására is.
Széll Lőrincz, az Országos Ifjúsági Hatóság alelnöke több éves ifjúsági aktivista múltjának know-how-ját próbálja Bukarestben hasznosítani. Elmondta, hogy a hatóság terve között mind a regionális struktúra változtatása, mind pedig egy átfogóbb országos ifjúságpolitikai kutatás is szerepel.
Emellett mindketten aláhúzták a határon átnyúló ifjúsági politikák mind koncepcionális, mind pedig gyakorlati hiányát. Ezt remélik az elkövetkező román-magyar kormányülésen orvosolják.
A politikai vezetők után Ulicsák Szilárd a Szülőföld Alap Iroda munkatársa és Tibád Zoltán az Eurotrans Alapítvány vezetője szakértőként szólaltak meg, mindketten aláhúzva az ifjúsági támogatáspolitika átfogó stratégiai újjáértelmezésének szükségességét, amely a támogatáspolitika mellett több összefüggő folyamatra is ki kell terjedjen, mint például az oktatás vagy a migráció.
Gyakorlati dolgokról Bodor László és Nagy Pál, mint volt ifjúsági vezetők beszélgettek, akik bevezettek a támogatáspolitika és az ezt megelőző egyeztetések kulisszatitkaiba.

Érdekessége ellenére, a beszélgetés inkább azok számára volt izgalmas, akik ebben a témában jártasak, a többiek passzív szemlélők maradtak. Sört azért rajtam kívül nem fogyasztott senki.

Péntek délután a KMAT „nyílt kártyás ülésére” került sor, Répás Zsuzsanna a magyar kormány határon túli kérdéseivel foglalkozó helyettes államtitkár moderálásában. A beszélgetés rekordszámú meghívottal zajlott majdnem minden élő és mozgó kisebbségi politikai szervezet képviseltette magát.

A szócséplést félretéve, a kört Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitotta meg, aki ismertette Magyarország új nemzetpolitikáját. Ez szakítva az előző kormány káros politikájával, három pilléren nyugodna. Az első pillérét a magyarországi magyarság, a másodikat a Kárpát-medencei magyarság, a harmadikat pedig az emigrációs magyarság képezi, sajátos koncentrikus rendszert képezve. Továbbá megerősítette, hogy a magyar érdek minden más ország belpolitikájánál fontosabb. Ugyanakkor, a szlovákiai helyzetből kiindulva aláhúzta, hogy igenis etnikai pártok kellenek, sem a vegyes, sem pedig a parlamentből való kimaradás nem megoldás.
Tőkés László a KMAT történetét ismertette, üdvözölve Budapestet, hogy újra lehet rá számítani. Emellett egy Kárpát-medencei magyar összefogás szükségességét is megpedzette. Ennek azonban nem szabad a magyar összefogáshoz hasonlóan megvalósulnia, reális párbeszéden kell alapulnia.
Felvidékről Berényi József új MKP elnök beszélt, aki pártjának vereségét a kampányban elkövetett hibák számlájára írta. Továbbá megemlítette, hogy a Híd kormányra kerülése megmérgezte a felvidéki magyar közösségeket, megnehezítve az MKP helyzetét is.
Kovács Miklós, Brenzovits László a kárpátaljai magyarság nehéz helyzetéről számolt be, akiknek talán a legfontosabb Magyarország támogatása, hiszen mind az oroszbarát ukrán kormány, mind pedig az EU-integráció realitásának hiánya a magyarságon csattan a legjobban. Kovács beszédesnek tartja, hogy Kárpátalján 150 ezer magyar él, ebből 165 ezer igényelt magyar igazolványt de mindössze 30 ezer szavaz a KMKF-re.
A legtöbb közhelyet Olosz Gergelynek sikerült elmondania, aki már a Markó által sem használt „RMDSZ, mint ernyőszervezet, ahol mindenkinek helye van” toposzti is bevetette. Hozzá hasonló mélységekben utazott Ágoston András, a VMDP elnöke is, aki a magyar támogatás szükségességét húzta alá.
Pásztor István nem a KMAT-al, hanem a VMSZ saját eredményeivel foglalkozott, hosszasan fényezve a megalakult nemzeti tanácsok sikerességét, aláhúzva, hogy a szerb pártoknak nem sikerült eltéríteni a nemzeti tanácsokat, habár megvolt ennek a veszélye.
A Székelyföldet Izsák Balázs az SZNT elnöke és Farkas Csaba az Önkormányzati képviselők állandó tanácsának elnöke képviselte. Véleményük szerint megérett az idő az erdélyi magyar politika pluralizálódására, illetve az anyaállam hangsúlyosabb érdekképviseleti törekvéseire. Farkas emellett aláhúzta az RMDSZ destruktív szerepét is, megmutatva, hogy a székelyföldi önkormányzati nagygyűléseket az RMDSZ nem vállalta fel, SZNT törvénytervezeteit, habár azokban nincs semmi vállalhatatlan.
Az előadásokat Hámos László, a nyugati magyarok képviselője, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnöke zárta, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a nyugati sajtóra, hogy ne tudjanak a jelenlegi kormányról hamis dolgokat írni.

Hogy mit lehet következtetésként egy ilyen előadódömping után levonni? Talán azt, hogy a beszélgetést a magyar kormány újonnan kidolgozott egy magyar nemzet, egy magyar állampolgárság politikája határozta meg, mindenki ehhez a helyzethez próbált alkalmazkodni.

Krisztinával egy teraszon találkozunk – véletlenül – habár megbeszéltük, hogy interjú esete forog fenn. A szervezés mellett pénteken előadásokra is volt idő.

XXI. Tusványos, a MIT-nek pedig a harmadik. Három a magyar igazság?
Sándor Krisztina (nevet… természetesen): Hát igen, olyan szempontból eljött az igazság, hogy két év után végre úgy szervezhettük Tusványost, hogy kétharmados Fidesz győzelem van a hátunk mögött és teljesen más hangulattal, más lendülettel lehetett nekifogni a szervezésnek. Ez nem csak a szervezőkön érződik, hanem azokon is, akik ide érkeznek a táborba, úgy hogy ilyen szempontból mindenképpen különleges szám ez a három nekünk is.

Azt mondtuk, hogy idén nyílt kártyákkal játszunk. Mik az idei tábor tapasztalatai? Szervezői szemmel, meg nem csak.
SK: Szervezői szemmel az volt az elképzelésem, hogy a nyílt lapok szlogen hatására a meghívottak, az előadók tényleg teljesen nyíltan és anélkül, hogy visszafognák magukat mondják el mi fáj, mi nem megy jól, melyek azok a kérdéskörök, amelyekkel nem foglalkozunk eleget. Az előadásokat azonban sajnos nem sikerült úgy követni, amennyire szerettem volna, nem tudom tartalmilag ez mennyire valósult meg, viszont a nyitás az jó volt, hiszen a tusnádfürdői polgármester köntörfalazás nélkül elmondta mindenkinek, hogy mi zavarja polgármesterként. Az előadók azonban visszatérnek erre a jelszóra, és ennek jegyében próbálnak bizonyos dolgokat kimondani.
A mottó tehát mindenképpen jó választás volt a részünkről.
A szervezési csapaton belül is nyíltságra szólítottuk fel a szervezőket, ha valami baj van először a stábfelelősnek szóljanak, illetve igyekezzen mindenki elnéző lenni a másikkal, mert elég húzós ez a hét. Mostanra a fáradság azért kezd kiütközni az embereken.

Tudom, hogy hátra van még Hobo, Orbán Viktor, meg Băsescu is de vannak-e már jövőbeli tervek?
SK: Ma reggel már úgy kezdődött a szervezői irodában a munka, hogy néhány jövőre vonatkozó elképzelést már megfogalmaztak a kollegák, hogy mit hogyan kéne csinálni és mit kéne másképp, viszont mindenkit leintettem, hogy maradjunk azért itt és ha lejár az ősszel kiértékeljük és azt hiszem a „hogyan tovább”-ról az akkor fogunk beszélgetni.

Időjárás szabályzó lesz?
SK: Az nem, ha csak mi magunk nem szabályozzuk kicsit az életmódunkat. Egyébként a tegnap (csütörtök – szerk. megj.) az első nap a héten, hogy nem volt eső…
 

 Csütörtök délután fehérköpenyes csapat vonult végig határozottan a sportcsarnok mellett, majd megálltak a focipálya közepén. Tálcájukra fémedényt tettek, abba narancsszín granulátumot, majd az egészből tűzhányót varázsoltak. Környezet-, illetve élelmiszer-mérnökök a Sapientiáról, így mondták.

Mivel amúgy is a Sapientiáé 2010 legjobban megkonstruált sátra (könyvespolc Tusványoson, elképzelhető-e ennél konzervatívabb gesztus?), így aztán nem vitás, a tegnap megkapott akkreditáció a lehető legjobb helyre került. Az erdélyi magyar felsőoktatás él és virágzik, kell-e ennél jobb hír, amikor mindenki arról beszél, hogy új hajnal hasad a nemzetpolitika horizontján?

Tavalyi jelentkezésünk óta – vélhetően a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szellemében – átalakult a tusványosi éjszaka, így aztán igazán itt az ideje, hogy mértékadó éjszakai útmutatónkat is a szavazófülkék forradalmához fazonírozzuk. Legyen béke, szabadság, egyetértés!

A Csűr

Továbbra is Tusványos éjszakai életének origója, minden bulihelyszínek ősanyja. Plusz egy irányban nyitott megoldásával (Open Societies, sponsored by Soros) az idei top 5-ünkbe is bekerült, amúgy minden a régi: gerendákra dobált ruhadarabok, sakáltanyás asztaltánc, csillogó és villogó tápos és székely tekintetek. Talán csak a közönség lett fiatalabb. A zene a hagyományoknak megfelelően eklektikus, igaz, idén sem hallottam még egyszer sem semmit az István, a királyból. Továbbra is hiányolom a régi nagy máglyákat a hátsó teraszról, már csak az erdélyi goás szuprakisebbség jogai miatt is.

Dresszkód: lazy, sexy, teen

Előnye: mindenki megfordul

Hátránya: mindenki megfordul

MISZSZ-sátor (a csarnokon most már innen)

A tavalyi házibulis hangulat a múlté, most már inkább a budapesti Hajógyári-sziget lokális manifesztációja. Az ember nem lepődne meg, ha a pultban feltűnne Hamvai P.G. és azt üvöltené a mikrofonba, hogy modern, elektronikus tánczene, majd rázendítene a Székely himnuszra.

Dresszkód: trendi, ribancos

Előnye: nagyobb, mint valaha

Hátránya: nem a régi

Kreatív Pont (a csarnokon túl)

Talán a tai chi teszi, de idén a MISZSZ-sátor tavalyi helyét elfoglaló Kreatív Pont a legjobb bulihelyszín (megmég, lásd később). Elektronikus klasszikusok és friss mash-up darabok, életvidám ugra-bugra és

Dresszkód: szuttyógtatós plusz gumicsizma

Előnye: elektronikus

Hátránya: mocsári

69 sátor

A focipálya oldalvonalára installált helyszín a legmélyebb magyar lelki igényeket kielégítő szintis-mulatós-lakodalmas muzsikával támad. Két ifjú iparos szolgáltatja a kontentot, kék a szeme, ha érted, mire gondolunk.

Dressszkód: kirittyentve

Előnye: őszinte

Hátránya: magyar volt és magyar lesz

Mikó Imre Szakkollégium sátra

A szakkollégiumi mozgalom elkötelezett híveiként eleve óriási előnnyel indul nálunk egy ilyen, katonazöldbe öltözött sátor, ráadásul a MISZSZ tavalyi házibuli-hangulatát ők viszik tovább őszintén, hitelesen. Hiszen hol máshol táncolna bárki is a keverőpulton (tudják, potméterekkel-ledekkel)?

Dressszkód: egyetemistás

Előnye: lendületes

Hátránya: zsúfolt

És van még egy plusz együnk is:

A 77-es ház

A kemping fő vonulási útvonalának peremén, lelkes fiatalok üzemeltette privát parti. Hangfal a verandán, nagyszerű választás!

Dresszkód: a sötét úgy is elrejti

Előnye: spontán

Hátránya: esetleges 

(előzmények, ahol elmondom, hogy mi a pálya)

Egy magát megnevezni nem kívánó Nagyon Megbízható Zene- és Műértő Ismerősöm már délután látta a Huligánokat egyik teraszon inni és részegedni. Erre egy másik, Hasonlóan Megbízhatóan Zene- és Műértő Ismerősöm hozzátette, hogy nem is csoda, mert azt a zenét nem is lehet másképpen csinálni.

Habár a Hooligans számomra eddig ismeretlen volt, fél kilencre, amire a koncert elkezdődött volna már teljes mértékben előítéletekkel ittas voltam. Persze, előítéletesnek lenni olyan, mint pesszimistának, vagy kellemesen csalódsz, vagy igazad van. Most mondjam, hogy igazam volt? Persze: igazam volt.

(közben, amikor bevallom, hogy nem figyeltem oda órán)

Nem feltétlenül akarom eljátszani itt az elitista kultúrharcost, de nappal nem túl jó rock-koncerten lenni olyan, mintha Krajova-Turnu-Severin személyvonaton utaznál: kihozza belőled a szociológust. Látod kik állnak körülötted, milyen demográfiai csoporthoz tartoznak, milyen ruhákat viselnek, melyik a kedvenc könyvük és kivel álmodnak szépeket. Ezek az információk pedig sötétedésig sokkal jobban lekötötték az érdeklődésemet. A teljesség igénye nélkül tipológiával is előrukkolhatok
1. fiatal tini-rocker – az életkor rohanó világunkban relatív. Hogy 15 éves, vagy 22 már Isten sem tudja, azonban a Hooligans meghatározó mérföldkő életében. A szövegeket természetesen tudja.
2. a szociábilis idegen – mindig Nem – Nincs – Nem adok pólóban jelenik meg. A társadalmi attitűdje ruházatán található. Cigit kérni tőle nem ajánlatos. A szövegeket természetesen tudja.
3. bohócruha 2.0 – malacsapkában vagy tetőtől talpig bőrszerkóban. A kontextust figyelembe véve viccesnek tűnik, de szíve mélyén huligán. A szövegeket természetesen tudja.
4. szkeptikus újságíró és barátai – kötelességből van ott, barátainak sört fizet, hogy nem unatkozzon. A szövegeket természetesen nem tudja.

(közben után, amikor megtudjuk, hogy a figyelem azért mégsem lankad)

Az előbb említett egyik Nagyon Megbízható Zene- és Műértő Ismerősöm azt mondta, hogy az ideális rock-koncert nappal kezdődik és este ér véget. Sötétedés után eljött az idő ezt a hipotézist tesztelni, amikor bizonyosságot nyert, hogy az elmélet a gyakorlattól igencsak távol van.
A Hooligans ezt jól bizonyította, hiszen mind énekhangban, mind zene-minőségben, mind üzenetben olyan volt mint a MISZSZ sátorban a hosszúkávé: híg, de rossz.

(következtetés, amikor megtudjuk, hogy tényleg mi a pálya)

Ha zene nem is, üzenet volt dögivel. A gitárt–közelítjük–az erősítőhöz versenyben a Hooligans mellett Hendrix vizipisztoly, szabadon jobb, mint nem szabadon és ha huligánok vagyunk, mindig vigyáznunk kell egymásra. Hogy milyen formában, mikor és hol, az a visszatapsig titok maradt.

UI: a fenti írás természetesen nem tükrözi az önfeletten táncoló táborlakók véleményét.

Fogyó-, vagy hízókúra a táborozónak Tusványos? Igénytelenek, vagy gurmandok járnak a szabadegyetemre? Rövid összeállításunkban azt próbáltuk feltérképezni, mitől hízik a táborozó.

Mivel mi is a szervezők közé tartozunk, természetesen ingyen jár a kaja. Milyen jó! – mondjátok ti. Milyen rossz!!! – mondjuk mi. Mármint a kantinkoszt. Kutatómunkánk során fény derült arra is, hogy a szervezők élelmezéséért felelős vendéglő feltétellel kapott még egy alkalmat a bizonyításra, amit idén is elszúrt (remélem – szerk. megj.). Ha még mindig nem tiszta: csak azért esszük, mert nem hoztunk konzerveket otthonról.

Na de lássuk csak mi  lenne a kínálat, ha pénzt akarunk költeni. A sportpályát körülölelő, továbbá a tábor különböző pontján lévő gyorskajálási lehetőségek száma elég nagy. A kínálat pedig – mint egy valamirevaló fesztiválon – elég bő. A különböző sültektől (csirke, kolbász, miccs…) kezdve csokis lángoson, pizzán és jó drága főtt kukoricán át, változatos a diétás alkoholfelhozatal is, na de erről majd a holnapi lapszámban.

Ha minősíteni akarunk, a tábori étkezés a rossztól a közepesig terjed csupán; aki (ennél) többre vágyik, annak minimum a Malomcsárdába kell menni.

Rövid közvéleménykutatást is végeztünk: a megkérdezettek túlnyomórésze csak lángoson és miccsen él. Újságírói és fogyasztói fejjel ezt nem egészen értjük, mivel mindkettőre órákat kell várni. Akit sajnos még nem sikerült megkérdezni, de továbbra is „vadásszuk”, az egyik törzsvendége táborunknak, a medve. Csak feltételezni merünk: eléggé igénytelen állat lehet, a helyében én biztos málnáznék az erdőben.

Nemzettudat és lelkiállapot. Trianon gyógyítása

Csütörtök délután a Fősátorban Czakó Gábor (író), Böjte Csaba (lelkipásztor) és Szőcs Géza (államtitkár, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma) voltak Gazsó L. Ferenc, úságíró vendégei.

A meghívottak saját meglátásuknak hangot adva kerestek gyógyírt Trianon fájdalmaira. Böjte Csaba az együttgondolkodást, együvvétartozás gondolatának az újáélesztésében látja a segítséget. Szőcs Géza szerint a panaszkodás, siránkozás helyett újra kell fogalmazni a nemzeti célokat. „A mai napig követünk el a saját nemzetünkön belül öncsonkítást. Pl. tavaly télen több mint 40 ember halt meg Magyarországon fagyhalálban, nem figyelünk oda, viszont arra mindenki odafigyel, ha egy magyar fiatalt származása miatt bántalmazzák.” Nem a határmodósítás a megoldás. A határokat azért nem lehet megváltoztatni, mert nincsenek már határok. Azt kell tennünk, ami most a leglogikusabb – egyesíteni a nemzetet. A nagy probléma a nemzettudat csonkasága és nem az ország csonkasága. Az egység megteremtésének az eszköze a kultúra  lehet – mondta Szőcs Géza. 

Többször is elhangzott a vendégek részéről, hogy a sebeket nem újra feltépni, hanem gyógyítani kell. A meglehetősen kedélyes hangulat nem volt véletlen. Böjte Csaba az előadás alkalmával többször is képletesen fogalmazott: az, aki biciklizés közben hátranéz, nagyot esik. Tovább kell lépni,mert van jővő.

sztyopa  

... avagy mindig is lesznek Markó-bérencek és Tőkés-fullajtárok

Szervezési figyelmetlenségnek is elkönyvelhetjük, hogy a Markó-Tőkés találkozóval egyidőben kellett volna kezdődnie a „Balos és jobbos” cimkék az erdélyi magyar sajtóban című panelnek, melynek meghívott előadói egytől-egyig újságírók. A dilemma nem tartott sokáig, eltolták két órával.

Dénes László, a nagyváradi Reggeli Újság munkatársa témafelvezetőjét követően, az előadók felszólalásukban gyorsan egyetértettek abban, hogy a romániai magyar újságírókat nem lehet politikai meglátásuk / hajlásuk alapján cimkézni, hisz sokkal inkább fejétől büdös a hal, azaz a tulajdonosi szerkezet határozza meg a hovatartozást. Ennek alapján a tulajdonosok határozzák meg melyik politikai ösvényt kell követni. Eszerint meg is van, hogy ki az aki cimkéz. Kristály Lehel, a Magyar Hírlap munkatársa, felszólalásában kategorizálta őket: cimkéz elsősorban a tulajdonos, a kollega, a politikus és az olvasó. Szerinte Romániában a publicistákat a következő kategóriákba lehet sorolni: közszolgálati, baloldali, jobboldali, még inkább jobb oldali; ehhez Magyarorzszágon még csatlakozik a szélső baloldali.

Szőke László, a Magyar Nemzet újságírója szerint az újságírókat nem a politikai hovatartozásuk alapján kellene cimkézni. Véleménye szerint a mai újságírók nem az olvasóknak, hanem a szerkesztőknek írnak.

Rostás Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese szerint nincs balos és jobbos meglátás a romániai magyar újságírásban. Ő is felállított egy kategóriarendszert, már ami a szerkesztőségvezetőket illeti: vannak az örökösek, a lokálpatrióták és a managerek.

A meghívottak nem igazán voltak nyitottak a hallgatói megjegyzésekre, kérdésekre, így kissé egysíkúnak könyvelhetjük el az előadást. Zárszónak pedig idézném Szőke Lászlót: „Minden újságírónak balosnak kellene lenni (szociálisan érzékeny), ezzel szemben, mivel a romániai magyar sajtó kisebbségi sajtó, így inkább jobboldalinak mondható.” 

A Kárpát-medence közszolgálatiságáról szóló beszélgetést Kelemen Attila nagyon találóan foglalta össze, amikor arról beszélt, hogy a médiás blokkok mindig olyan szomorkodósak, melankolikusak. A legtöbb szó arról esett, hogy a Kárpát-medencei tudósítói hálózat hogyan halt el, miért nincs összmagyar közszolgálatiság és hogy a Duna Televízió sem tölti be a nemzet adójának szerepét. Szalai Annamária elsősorban a pont az előadás idejében országgyűlési végszavazásra kerülő médiatörvény által kialakított új közszolgálati rendszerről beszélt (sokkal kisebb, közös tulajdonosi testület a közszolgálati médiumok felett, szétválasztott vagyonkezelés és a műsorgyártás, ilyesmik), amitől azt várja, hogy a Marosvásárhelyen élő magyarokat épp úgy szolgálja, mint a zalaegerszegieket. A vajdasági Bodzsoni István szerint az állami tévék kisebbségi műsorai nézhetetlen idősávba kerülnek és a magyarországi közszolgálati adók sem elégítik ki a határon túli igényeket, pedig szerinte 75-85%-ban a televízióból tájékozódnak az emberek (ami azért erősen eltúlzott becslésnek tűnik – a szerk.). Maksay Ágnes kolozsvári rendező a közszolgálat fontos feladatának nevezte az álromantikus Erdély-kép felszámolását, illetve a magyar-román vagy éppen a magyar-szlovák párbeszéd lehetőségét is, például egyes műsorok teletextes feliratozásával. Boros Zoltán szerint a magyar nemzet továbbélésének kulcsa az anyanyelv használata, aminek az egyik fő terepe a média. Úgy látja, hogy a Duna Televízió a dilemmák tévéje, ami nem tudta eldönteni, hogy se azt, hogy kulturális vagy nemzeti televízió-e, se azt, hogy kihez szól. A panel kakukktojásaként

Jonathan Horsman a brit média Magyarország-képéről beszélt. Idei megfigyelései alapján Magyarországgal elsősorban az írott (nyomtatott vagy online) sajtóban téma, a televíziók és a rádiók nem nagyon foglalkoznak vele. A hírekben a hírügynökségi források, elsősorban a Reuters, AP és Bloomberg dominálnak. A választásokig tartó időszakban leginkább a magyar költségvetés állapota és a Jobbik-jelenség foglalkoztatta a briteket, míg az új kormány felállását követően az IMF-tárgyalások, a bankadó és természetesen az állampolgársági kérdés kapott nagyobb figyelmet. 

A státusztörvényt kidolgozó Lőrincz Csabára emlékező A mérték című könyvet a Commitment sátorban mutatta be, Borsi-Kálmán Béla, Filep Tamás Gusztáv és Zelei Miklós. A kötetben egyrészt Lőrincz Csaba írásait gyűjtötték össze, másrészt volt munkatársai emlékeznek a Fidesz meghatározó külpolitikusára, az első Orbán-kormány helyettes államtitkárára. A kötet a Pro Minoritate Alapítvány támogatásával jelent meg, s Borsi-Kálmán reményei szerint a magyar nemzetpolitika egyik alapműve lesz a következő évtizedekben. A szerkesztők méltatták Lőrincz Csaba szerepét a státusztörvény nemzetközi elfogadtatásában, Borsi-Kálmán felidézte egyik legfontosabb, franciaországi tárgyalásukat, ahol a francia külügy államtitkára ellenvetés nélkül vette tudomásul a magyar álláspontot. Zelei szerint a volt kollégákkal készült interjúkból kiderül, hogyan működik a diplomácia és a magyar külügy kevéssé ismert világa. Lőrincz Csaba 1986 novemberében költözött át Romániából Magyarországra, előtte a Securitate megfigyelése alatt állt. A levéltárból kikért (és csak töredékesen kiadott), rossz románsággal, tehát szinte biztosan romániai magyarok által írt jelentésekből többek között kiderül, hogy a Securitate hogyan tartott távollétében házkutatást Lőrincz Csabánál. A magyarországi titkosszolgálati irattárból ugyanakkor azt a választ kapták a szerkesztők, hogy Lőrincz Csabának nem volt kartonja a III-as ügyosztályon, ezt azonban Zelei teljességgel elképzelhetetlennek tartja. 

A csütörtöki nehézsúlyú birkózási maraton egy valóban nehézsúlyú témával ért végett a fősátorban. Terítéken Verespatak, a zöld sarokban pedig Tőkés László és Remus Cernea. Gondolom Tőkés Lászlóról nem szükséges különösebb ismertetőt írni, tusványosi viszonylatban viszonylag ismert sportoló. Azt viszont fogadom nem tudtátok, hogy mielőtt még a Zöld párt elnöke lett volna, Cernea 1997-ben belépett az RMDSZ-be tiltakozásként a román politikusok ultranacionalista megnyilvánulásai ellen.

A verespataki bányaprojekt kapcsán a leggyakrabban az állóháború szó hangzott el, úgy látszik a szemben álló felek egy patthelyzet-közeli állapotban készítik elő a következő lépést. Tőkés László, Áder Jánossal közösen kidolgozott nyilatkozattervük által elérte, hogy az Európai Parlament elítélje a ciánalapú bányászati technológiákat. Cernea azt szorgalmazta, hogy a Verespatakon található római műemlékek mihamarább kerüljenek fel az Unesco világörökségi listájára. A másik oldalon a bányavállalat nem sajnálja a pénzt a lobbyra és a reklámra, féligazságokból épít imázst magának és megpróbálja a teljes politikai szférát a saját oldalára állítani.

Az áldatlan helyzetből való kimozdulást mindketten a politikai elit határozott cián-ellenes állásfoglalásában látja, melyre többször is felszólították az illetékes kormányzati vezetőket. Tőkés László azzal érvelt, hogy az érték-alapú politizálásban a gazdasági értek sose múlhatja felül a természetvédelmi értéket. A mérkőzés javában zajlik, az izmok egymásnak vannak feszülve és a jónak muszáj győzni.

Politika a cirkuszban, cirkusz a politikában. A cím selymesen simogatja a TP-újságíró érdeklődés-mirigyét, beindul a sajtós reflex és elvárásokkal ül be az ember az előadásra. A programban meghirdetett előadók nevei csak tetézik a hangulatot, Szőcs Géza és Egyed Péter képes bármilyen porondon jó produkcióval előállni.

 A moldvai csángó közösségről szóló beszélgetés középpontjában a 10 éves magyar oktatási program és a csángók magyar nyelvű vallásgyakorlása állt. Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke szerint a közösségi házak (magyar házak) létrehozása azért fontos, mert azt üzeni, hogy nem hagyjuk újra magukra őket. Az MCSMSZ számára a mögöttünk hagyott évtized a dinamikus bővülésé volt, ma már több mint 50 munkatárs dolgozik a szövetségnek. Sógor Csaba EP-képviselő úgy látja, hogy az európai színtéren európai csomagolásban kell eladni a problémát: uniós polgárok anyanyelvhez való jogai sérülnek. Mint mondta, 2004 és 2008 között az RMDSZ megtalálta a módját azon csángóföldi falvak támogatásának, ahol magyar oktatás folyik. Iancu Laura költőnő szerint a fő kérdés, hogy az eddig elért eredmények miért nem hozták meg a csángók jogkövetelő kedvét? Mint mondta, az ENSZ és az EU chartái államokra és nem egyházakra vonatkoznak, így a magyar nyelvű hitgyakorlás elérésében kevésbé segítenek. A moderátor, Nagy Bercel felvetése szerint is az egyik kulcskérdés a hitélet nyelvhasználata, mivel nagy erők mozdulnak meg a katolikus egyházban a román nyelvű pasztorációért. Berszán Lajos atya szerint ennek kulcsa a személyes kapcsolatokban rejlik. Mint mondta, magyarul misézett egy csángóföldi településen, és egyszercsak megjelent száz ember a templomban, letérdeltek, és úgy hallgatták a szentmisét. Nagyon mélyen vallásosak, ha magyar nyelven nem tanulják meg a vallásukat, akkor az atya szerint csak félsikert érhetünk el. Amikor érettségi után diákjai Pusztinába hívták hálaadó misére, a helyi plébános azt kérte tőle, hogy együtt, románul celebrálják a misét, de a szentbeszéd mondja ő, magyarul. Úgy gondolja, hogy ez az első lépés, személyesen kell megtalálni a hangot a plébánosokokkal. Ferencz Éva, az MCSMSZ oktatási felelőse erre úgy reagált, hogy keresik a jó viszonyt a helyi papokkal, mert ez lehet az út az archaikus imádságok újra elfogadtatásához. Diószegi László szerint nagyon fontos lenne egy megállapodás elérése a jászvásárai püspökséggel. Ennek komoly akadálya a román katolikus egyház kettős félelme: félelem az ortodox egyháztól és a magyar nyelvtől. Erre jó alapot ad a '40-es években már egyszer virágzó magyar oktatás, amit egy egyházellenes szervezet biztosított, ide vezethető vissza a „magyar = az ördög nyelve” egyházi interpretáció.

A Kárpát-medence épített magyar örökségének védelméről szóló beszélgetésen Gergely Balázs moderátor arról beszélt, hogy szerencsés a csillagállás az erdélyi műemlékvédelem számára, a romániai és a magyarországi kormányban is elkötelezett (magyar) gazdája van a szakterületnek. Ugron Zsolna grófnő, a zabolai kastély tulajdonosa szerint, mióta a restitúciós törvény alapján visszakapták, több épületet sikerült rendbe tenni, de a felújítások nagyon költségesek. Felvetette, hogy az lenne a szerencsés megoldás, ha nem csak az épületeket, de az azokat fenntartó gazdaságot, szántókat, erdőket is visszakapnák eredeti tulajdonosaik. Mihály Ferenc restaurátor a népi építészet védelmére és a tömbmagyar területeken kívül eső értékekre hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a műemlékvédelem sokszor nem elsősorban pénz, inkább hozzáállás kérdése. Hegedűs Csilla műemlékvédelmi tanácsos a tárca örökségét számbavéve azt mondta, korábban a rendelkezésre álló keret 0,2 százaléka ment magyar emlékekre – ezt mostanra sikerült 20 százalékra emelni. Egy arisztokrata sarj mesélte neki, nagyapja pontosan tudta, hány hold erdő kell egy négyzetméter kastélyt fenntartásához. A jó példák között egyrészt a Torockó Értékvédő Programot emelte ki, ami Budapest belvárosi önkormányzatának támogatásával 14 éve működik, a falu számos épüketét hozták helyre, amikben ma már 40 panzió működik. Másik példaként a bonchidai Banffy-kastély felújítását hozta, ahol oktatják a restaurációs technológiákat, a fenntarthatósági szempontok miatt pedig kereskedelmi funkciókat is kap a kastély. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány ügyvezető igazgatója szerint a szomszédos országok sajnos nem szívesen áldoznak magyar emlékekre vagy éppen, ahogy a szlovákiai példa mutatja, a történelmet meghamisítva kísérlik meg kisajátítani azokat. Úgy látja, műemlékvédelmi szempontból Ukrajnában a legrosszabb a helyzet, nem elég a szétesett ország, az egyházak hozzáállása is negatív: mindent betonnal akarnak megoldani.