Politika a cirkuszban, cirkusz a politikában. A cím selymesen simogatja a TP-újságíró érdeklődés-mirigyét, beindul a sajtós reflex és elvárásokkal ül be az ember az előadásra. A programban meghirdetett előadók nevei csak tetézik a hangulatot, Szőcs Géza és Egyed Péter képes bármilyen porondon jó produkcióval előállni.
A beharangozó persze sose fedi a valóságot, ez esetben az történt, hogy Szőcs Géza autó-pass hiányában el se jutott a helyszínre. Javaslom, hogy jövőre a regisztrációs személyzetet csak szigorú vizsgáztatás után vegyék fel. A próba legyen az előadók arcképének felismerése egy mozgó autó sötétített ablakából két másodperc és csak azok lehessenek recepciósok, akik 97 százalék fölött teljesítenek. A helyzet adottságának okán Krizmanits József moderátor vállalta magára, hogy Szőcs Géza magyar hangjaként vesz részt a beszélgetésen.
Egyed Péter ettől függetlenül hozta a formáját. Az alaptézist már az elején leszögezte: a cirkusz nem skandallum, hanem hatalmi játszmák színhelye. Nem csoda, hogy a római cirkusz lovai egy adott pillanatban többet értek, mint a császár maga. Mára valamelyest kifinomultak már a dolgok, bár a kommunista rendszer – idézem – „okkult dimenziókban” vívta meg saját, párton, államon, világmindenségen belüli hatalmi harcait, a rendszerváltás után a hatalmi harcok átkerültek a médiába és kialakult egy párhuzamos, második hatalom is. Ez az informális kapcsolati hálón keresztül próbálja ellensúlyozni az állam intézményes eljárásait. Magyarul: amikor felhívunk valakit, hogy hívjon fel valakit, hogy ugyanbiza nézzen már utána valaminek, akkor nem csak a bürokráciát próbáljuk hátba szúrni, hanem gyakorlatilag az egész rendszernek mutatjuk meg a középső ujjunkat. Ilyen körülmények között a hatalom megszerzése, birtoklása, áthagyományozása és további birtoklása már nem a szokásos cirkuszokban és nem a szokásos módszerekkel történik. És az lesz a győztes, aki leghamarabb megtanulja hasról indulva megcsinálni a hátra-tripaszaltót.
Egyed Péter vállán végig volt egy tücsök.
