Sok gondolat ismétlődik Tusványoson, jó néhány téma kimeríthetetlen, vagy egyszerűen csak az elmúlt év alatt alig, vagy egyáltalán nem történt előrelépés. Van olyan eset is, amikor mégis. Ilyen az egyházi átvilágítás. Ez kivételesen jó tempóban halad, bizakodóak a lelkészek. Tavaly, közülbelül ilyenkor mutatta be Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című kötetét. Beszámolónkat a szerző gondolatával zártuk: „az idősebb lelkészek szabályosan félnek a fiatal utánpótlástól, mely a fenti témát (az átvilágítást – szerk. megj.) meri boncolgatni; félnek a felfedezéstől.”
Idén ismét elhangzott, hogy a papok voltak fő célpontjai a Szekuritáténak: az egyház az ateizmus fő ellensége volt. Ezért senki se csodálkozzon, hogy miért szánja rá idejét, szabadidejét valaki az egyházon belüli átvilágítás hálátlan és kilátástalan (vagy mégsem?) munkájára.
Az EMNT – Jakabffy sátor délutáni előadása során Antal János, a KREK külügyi előadástanácsosa elmondta: az elmúlt 20 évben próbáltak új lendületet adni az átvilágításnak.”Nem jutottunk messzire ezen az úton. Az átvilágítás kérdése egy rendkívül komplex kérdéskör, de tovább kell mennünk, tartozunk ezzel az elkövetkező nemzedékeknek. 2007-ben tudtunk először a CNSAS dossziéjaiba betekintést nyerni. Azt kaptuk, amit ők adtak: nem tudni mennyire teljesek azok az akták.” Az átvilágítás intézményes eszköze a Közelmúlt Kutatási Bizottság, mely a rendelkezésre álló dokumentumokat vizsgálja, összegzi. Az öttagú fiatal lelkészekből álló Átvilágító Bizottság értékeli a ’98-as kötelezményeket, annak tényeivel és „ítéletet mond” a Közgyűlés előtt a vezető tisztségben lévőkre, illetve a vezetői pozícióra vágyókra.
Szabó László, az Erdélyi Unitárius Egyház lelkésze szerint egyesek úgy állnak hozzá az átvilágítás kérdésköréhez, mint például a kukkoláshoz. Szerinte a sajtó (főként a jelenlévők) megfelelőképp áll a problémához, partnerértékűnek számít, segíti az ügyet és annak népszerűsítését. Szerinte a járható út a megbocsájtás, mely alapfeltétele az, hogy a bűnösök bűneiket beismerjék.
Molnár János, szegedi egyáztörténész szerint a kommunista rendszerek újdonságaként könyvelhető el az egykori Szekuritáté, a volt titkosrendőrség (politikai rendőrség). A könyv szerzője szerint a jelenlegi rendszerekben az egyház már nem ellenség.
„ Az elmúlt években nagyon meggyengült az erdélyi magyarság immunrendszere. Az átvilágítási folyamatból a Református Egyház jól jön ki. Az együttműködő lelkészeket kiképezték annak idején. Most is: ha előkerül valamilyen terhelő adat valakire, akkor azzal védekezik, hogy mindenki jelentett, ilyen volt a rendszer. Ellenpélda erre a kivégzett Sas Kálmán, vagy az egész Tőkés család. Ilyesztően nagy nyomás alatt volt az akkori társadalom.
Szabó László, az Erdélyi Unitárius Egyház lelkésze szerint fény derül majdaz igazságra, kérdés, hogy mikor? „A feladatunk az, hogy még a földi életünkben fényt derítsünk, így lehet erkölcsi megújulásnak alapot biztosítani. Egyházi emberekként a mi feladatunk, hogy ezt ne halogassuk. A CNSAS-hoz jelen pillanatban a dossziék fele jutott csak el és a mikrofilmek csupán 10%-a; sok még a kutatnivaló irat.
Így joggal vélhetjük Gazda Árpád következő kérdését provokatívnak: „Kit tenkintenek besúgónak? Hol a mérce, a határ, ami alatt besúgónak minősül, illetve, ami felett mentesül a vád alól?” Molnár János szerint nehéz megmondani ki az ügynök, de az esetek 90%.ban meg lehet állapítani. Antal János: „Vannak enyítő-, illetve súlyosbító körülmények a lelkészek esetében például. A szabályozásunk szerint a bűnbánás enyhítő körülménynek számít. Súlyosbítja az esetet, ha valaki önként, vagy haszonból jelentkezett a „munkára”, ha környezetére rossz hatással volt, a fedőnévvel való azonosulás.”
